Hrutka János több követőt is elveszített, miután posztolt egy Grecsó-idézetet.
Grecsó Krisztián szerdai bejegyzését megosztva reagált Hrutka János a kormány héten elfogadott Alaptörvény-módosítására, amely rögzíti, hogy „az anya nő, az apa férfi”, illetve hogy a családi kapcsolat alapja a házasság.
„Mennyi parlagon maradt talentum, egész életre összegyűrt lélek kell még bizonyságul, hogy a család az család. Miért érdeke és kinek, hogy a melegekre kenve az egészet, inkább Olaszországba kerüljenek a gyerekek, minthogy olyan szülőjük legyen, akit az alkalmassági valamelyik akadálya közben elhagytak, és nem adott nekik az élet másik szerelmet, de csurig vannak felelősséggel és szeretettel” – írta korábban a szerző.
A 24-szeres magyar válogatott labdarúgó nem fűzött egyéb kommentárt a bejegyzéshez.
A poszt alatti hozzászólásokban többen azt írták, hogy nem követik tovább a focistát a bejegyzés miatt.Tehát még egyszer:Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”
A gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogáról szóló XVI. cikk a következőkkel egészül ki:
Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.
Mi ezzel a baj, Rudi?