Az Európai Parlament határozottan kiállt a jogállamiság mechanizmus gyors és hatékony alkalmazása mellett. Világos cáfolata ez a kormány oktalan és oktondi, elhamarkodott győzelmi propagandájának.
Az EP-képviselők által tegnap este meggyőző többséggel elfogadott állásfoglalás egyértelmű kritikája a magyar és a lengyel kormánnyal kötött jogállamiság alkunak. A Parlament világossá teszi, hogy a kormányfők által tető alá hozott politikai alkunak semmilyen jogi következménye nincs, és nem is lehet. Az uniós jog érvényesítése az Európai Bizottság dolga és felelőssége, és ha ebben mulasztást követ el egy homályos politikai alkura hivatkozva, akkor a Parlament kész bíróságon kikényszeríteni, hogy a Bizottság betartassa az uniós jogot.
Fontos jelzés ez arra, hogy Európában igenis van korlátja a jogot felülíró politikai manővereknek. Nem túl jó hír ez persze a magyar kormánynak, amely abban reménykedett, hogy ha már nem tudta zátonyra futtatni az uniós pénzek felhasználását szigorúbban ellenőrző jogállamiság mechanizmust, akkor legalább egy kis haladékot kapjon, amíg még büntetlenül nyúlkálhat az EU-s támogatások zsákjába. Nincs haladék, nincs mentség.
Mert ezek a pénzek nem a fideszes oligarchákat illetik, hanem a magyar polgárokat, az önkormányzatokat, a kis- és középvállakozásokat, a civil szervezeteket. Azért küzdünk, hogy valóban hozzájuk is jussanak el.
Mi Budapesten, és az önkormányzatok szerte az országban egyértelműen hiszünk a jogállamiság erejében, a hatékony korrupcióellenes fellépés fontosságában és abban, hogy az elfogadott jogszabályokat mindig, politikai zsarolásokra tekintet nélkül végre kell hajtani. Ezért ragaszkodunk ahhoz, sok európai és magyar várossal közösen, hogy a válság elleni küzdelemre szánt uniós támogatást az önkormányzatok bevonásával, részben rajtuk keresztül kell felhasználni – úgy ahogy az más európai országokban történik. Magyarországon az önkormányzatok jelentik a garanciát arra, hogy az uniós források végre ne a kiváltságos kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják.A bejegyzése alatt megjelent Deák Dani is, aki elmesélte Kamu Gerinek, hogy mi újság:Nézzük inkább azt, hogy mi a valóság:
Komoly vereséget szenvedett el a balliberális többségű Európai Parlament az úgynevezett "jogállamisági" mechanizmus kapcsán, amelyet egy tegnap elfogadott politikai állásfoglalással akarnak leplezni. A Magyarország szuverenitása ellen küzdő baloldal próbálkozásai ellenére Ursula von der Leyen a múlt heti EU-csúcson jóváhagyott 4 oldalas megállapodásnak a betartására írásban is garanciát vállalt.
Hiába hangoztatják azt a balliberális politikusok (például Dobrev Klára vagy Donáth Anna), hogy a 31 oldalas jogállamisági rendelet szövege nem változott, annak az alkalmazhatóságát a magyar-lengyel együttműködésnek köszönhetően egyértelműen módosították a múlt heti EU-csúcson jóváhagyott 4 oldalas megállapodással, amelynek betartására ráadásul írásban is garanciát vállalt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A Bizottság elnöke tegnapi, az Európai Parlamentben elmondott beszédében azt is elismerte, hogy leghamarabb 2022 nyara körülre érhetnének odáig a folyamatok, hogy esetleg a magyarországi EU-pénzeket érintő szankciók szülessenek. Ennek kapcsán is kizárólag olyan esetben, ha valamilyen szabálysértés történik az uniós források felhasználása kapcsán, ráadásul kizárólag konkrét ügyek menték vizsgálódhatnak.
Ugyancsak fontos kijelentése volt Ursula von der Leyennek, hogy a magyar és lengyel elvárásnak megfelelően, ha bírósági eljárás folyik az alapul szolgáló rendeletről, akkor az iránymutatások véglegesítése során figyelembe veszik az Európai Bíróság ítéletét.
Az Európai Parlament tehát tegnap elfogadott egy politikai állásfoglalást a magyar-lengyel kormány által szorgalmazott megállapodással szemben, ugyanakkor míg utóbbinak kötőereje van az Európai Bizottságra nézve, addig az Európai Parlament állásfoglalása megmarad csupán kommunikációs szinten. Ezzel kívánják ugyanis leplezni a balliberális EP-képviselők a vereségüket, sikerként eladni itthon az elmúlt hetek eseményeit. Újabb hazugságokat posztolt Kamu Geri a Facebookon.
Az Európai Parlament határozottan kiállt a jogállamiság mechanizmus gyors és hatékony alkalmazása mellett. Világos cáfolata ez a kormány oktalan és oktondi, elhamarkodott győzelmi propagandájának.
Az EP-képviselők által tegnap este meggyőző többséggel elfogadott állásfoglalás egyértelmű kritikája a magyar és a lengyel kormánnyal kötött jogállamiság alkunak. A Parlament világossá teszi, hogy a kormányfők által tető alá hozott politikai alkunak semmilyen jogi következménye nincs, és nem is lehet. Az uniós jog érvényesítése az Európai Bizottság dolga és felelőssége, és ha ebben mulasztást követ el egy homályos politikai alkura hivatkozva, akkor a Parlament kész bíróságon kikényszeríteni, hogy a Bizottság betartassa az uniós jogot.
Fontos jelzés ez arra, hogy Európában igenis van korlátja a jogot felülíró politikai manővereknek. Nem túl jó hír ez persze a magyar kormánynak, amely abban reménykedett, hogy ha már nem tudta zátonyra futtatni az uniós pénzek felhasználását szigorúbban ellenőrző jogállamiság mechanizmust, akkor legalább egy kis haladékot kapjon, amíg még büntetlenül nyúlkálhat az EU-s támogatások zsákjába. Nincs haladék, nincs mentség.
Mert ezek a pénzek nem a fideszes oligarchákat illetik, hanem a magyar polgárokat, az önkormányzatokat, a kis- és középvállakozásokat, a civil szervezeteket. Azért küzdünk, hogy valóban hozzájuk is jussanak el.
Mi Budapesten, és az önkormányzatok szerte az országban egyértelműen hiszünk a jogállamiság erejében, a hatékony korrupcióellenes fellépés fontosságában és abban, hogy az elfogadott jogszabályokat mindig, politikai zsarolásokra tekintet nélkül végre kell hajtani. Ezért ragaszkodunk ahhoz, sok európai és magyar várossal közösen, hogy a válság elleni küzdelemre szánt uniós támogatást az önkormányzatok bevonásával, részben rajtuk keresztül kell felhasználni – úgy ahogy az más európai országokban történik. Magyarországon az önkormányzatok jelentik a garanciát arra, hogy az uniós források végre ne a kiváltságos kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják.A bejegyzése alatt megjelent Deák Dani is, aki elmesélte Kamu Gerinek, hogy mi újság:Nézzük inkább azt, hogy mi a valóság:
Komoly vereséget szenvedett el a balliberális többségű Európai Parlament az úgynevezett "jogállamisági" mechanizmus kapcsán, amelyet egy tegnap elfogadott politikai állásfoglalással akarnak leplezni. A Magyarország szuverenitása ellen küzdő baloldal próbálkozásai ellenére Ursula von der Leyen a múlt heti EU-csúcson jóváhagyott 4 oldalas megállapodásnak a betartására írásban is garanciát vállalt.
Hiába hangoztatják azt a balliberális politikusok (például Dobrev Klára vagy Donáth Anna), hogy a 31 oldalas jogállamisági rendelet szövege nem változott, annak az alkalmazhatóságát a magyar-lengyel együttműködésnek köszönhetően egyértelműen módosították a múlt heti EU-csúcson jóváhagyott 4 oldalas megállapodással, amelynek betartására ráadásul írásban is garanciát vállalt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A Bizottság elnöke tegnapi, az Európai Parlamentben elmondott beszédében azt is elismerte, hogy leghamarabb 2022 nyara körülre érhetnének odáig a folyamatok, hogy esetleg a magyarországi EU-pénzeket érintő szankciók szülessenek. Ennek kapcsán is kizárólag olyan esetben, ha valamilyen szabálysértés történik az uniós források felhasználása kapcsán, ráadásul kizárólag konkrét ügyek menték vizsgálódhatnak.
Ugyancsak fontos kijelentése volt Ursula von der Leyennek, hogy a magyar és lengyel elvárásnak megfelelően, ha bírósági eljárás folyik az alapul szolgáló rendeletről, akkor az iránymutatások véglegesítése során figyelembe veszik az Európai Bíróság ítéletét.
Az Európai Parlament tehát tegnap elfogadott egy politikai állásfoglalást a magyar-lengyel kormány által szorgalmazott megállapodással szemben, ugyanakkor míg utóbbinak kötőereje van az Európai Bizottságra nézve, addig az Európai Parlament állásfoglalása megmarad csupán kommunikációs szinten. Ezzel kívánják ugyanis leplezni a balliberális EP-képviselők a vereségüket, sikerként eladni itthon az elmúlt hetek eseményeit.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.