ELDŐLT: KÖZÖS LISTÁVAL ÉS TISZTA JELÖLTEKKEL VÁGUNK NEKI A VÁLASZTÁSNAK
Advent negyedik vasárnapját pártvezető kollégáimmal együtt töltöttük. Azért tettünk így, mert úgy akartunk elengedni titeket az ünnepekre, hogy tudjátok: készen állunk a 2022-es teljeskörű választási szövetségre a Jobbiktól a Momentumon át a DK-ig.
Történelmi nap a mai. Megszületett a döntés, hogy az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és korszakváltást Magyarország számára.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és közös listával fogjuk lebontani a rendszert, megadva mindazt, amit 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltáskor megígértek a magyaroknak: szabadságot és jólétet.
A Momentum Mozgalom számára kulcsfontosságú volt, hogy már most írásba foglaljuk: csak olyan személyeket indíthatnak az együttműködésben részt vevő pártok képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot nyújt a magyaroknak, hanem kivérezteti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve az emberek védelmét. Kezdeményezésünket az ellenzéki pártelnökök is támogatták, így a mai pártelnöki találkozón mindannyian elköteleztük magunkat a Korszakváltás Garanciái dokumentumban közösen lefektetett tartalmi és személyi garanciák mellett.
A hazánk iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett! Azt írja a Facebookon a Momentum elnöke, hogy tiszta jelöltekkel vágnak neki 2022-nek. Vicces fiú ez...
ELDŐLT: KÖZÖS LISTÁVAL ÉS TISZTA JELÖLTEKKEL VÁGUNK NEKI A VÁLASZTÁSNAK
Advent negyedik vasárnapját pártvezető kollégáimmal együtt töltöttük. Azért tettünk így, mert úgy akartunk elengedni titeket az ünnepekre, hogy tudjátok: készen állunk a 2022-es teljeskörű választási szövetségre a Jobbiktól a Momentumon át a DK-ig.
Történelmi nap a mai. Megszületett a döntés, hogy az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és korszakváltást Magyarország számára.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és közös listával fogjuk lebontani a rendszert, megadva mindazt, amit 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltáskor megígértek a magyaroknak: szabadságot és jólétet.
A Momentum Mozgalom számára kulcsfontosságú volt, hogy már most írásba foglaljuk: csak olyan személyeket indíthatnak az együttműködésben részt vevő pártok képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot nyújt a magyaroknak, hanem kivérezteti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve az emberek védelmét. Kezdeményezésünket az ellenzéki pártelnökök is támogatták, így a mai pártelnöki találkozón mindannyian elköteleztük magunkat a Korszakváltás Garanciái dokumentumban közösen lefektetett tartalmi és személyi garanciák mellett.
A hazánk iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett!

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.