Közel fél órája küzdenek Csőzikék azzal, hogy a Főtér díszkivilágítását lekapcsolják és sötétségbe borítsák a város szívét. Szerencsére akkora sötétség van a fejükben, hogy egyelőre kudarcot vallott a próbálkozásuk, hogy ezzel a politikai akcióval rondítsanak bele az ünnepbe.Helyszínen lévő érdi olvasóink röhögve tájékoztatták oldalunkat Csőzikék szerencsétlenkedéséről:-Ezek még ehhez is tehetségtelenek. Hosszú percekig csak a díszkivilágítás égett, semmi más...Szégyen és szánalom!- írta az Érdioldal a Facebookon.
Újpesten a momentumos Déri Tibor, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay, Érden pedig Csőzik bukott el. Kamu Geriék lázadni akartak 23-án este, le akarták kapcsolni a fényeket. Tudtuk, hogy balfaszok, de azt nem gondoltuk volna, hogy még erre is alkalmatlanok.A DK-s képviselő, Bősz Anett párja Érden sült be a fényoltással, pedig megpróbálta ő is az ellenállást.
Még a Facebookon is bejelentette a nagy akciót:Az eredmény pedig itt olvasható:
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.