2021. április 21. - Konrád
EUR : 361.31
USD : 300.47
13°

Iványi Gábor: amit Orbán tesz, az Istennek nem tetsző dolog

Jézus megkísértésében is azt mondja a Sátán, hogy ha leborulva imádsz engem, akkor tied a világ feletti hatalom, és Orbán ebbe a hálóba került bele. Nem érzi magát benne egyelőre rosszul, de ebből a hálóból nincs kiút a számára. Nem tud erről az útról letérni, tehát csakis egy őnélküle való világban tudom elképzelni a változást. Mondanám, meneküljön el Afganisztánba, vagy Azerbajdzsánba, vagy oda, ahova a lopott pénzét mentette és tengesse ott ebből az életét, de a jövő békés Magyarországa nem képzelhető el úgy, hogy abban Orbán is benne van.” – nyilatkozta Iványi Gábor, a gyurcsányista lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Hozzátette: elérkezett az idő, és ha kell, hát ő kimondja, elég volt az orbáni zsarnokságból.Gyurcsány lelkésze elszabadult: – Nagyon súlyos megfogalmazás, de annyit romlott a jogállamiság, a demokrácia állapota Magyarországon, egy zsarnoki hajlamú, önző ember munkája nyomán, hogy kezdem magam úgy érezni, karácsony időszakában – hanuka közelében –, mint egy bibliai történetben. IV. Antiokhosz Epiphanész, ókori hellenisztikus király, akinek a neve a megjelentet, a megtestesültet is jelenti, de uralkodása végén már Epimanésznek nevezték, ami viszont őrültet jelent. Vagyis nehéz ép ésszel követni azt, amilyen tombolást véghez visz Orbán Viktor, és persze a hozzá hű társaság is. De ugyancsak a karácsonyhoz kapcsolódik a három királyok története – és most az unióra is célzok –, akik úgy érzik, hogy nekik az újszülöttet nem Heródes palotájában kell keresniük, miközben igyekeznek Heródessel jó kapcsolatot kiépíteni, aminek a betlehemi gyermekgyilkosság lesz a következménye. És a pénz, amit hoznak, tömjént, mirhát, csak arra elég, hogy el lehessen menekülni Egyiptomba. - nyilatkozta a korábbi SZDSZ-es agyhalott.    
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató