Tényleg nincs már lejjebb. Az ellenzék karácsonykor is Orbán Viktort gyalázza. Most ez a szerencsétlen is 26-án érezte úgy, hogy valami nagyot kell mondania.
Az ország többsége csak a járvány ideje alatt szembesült az egészségügy tragikus állapotával – nyilatkozta Lengyel László. Az elemző szerint a lélegeztetőgépre kötött beteg perspektívájából gyorsan kiderült, hogy itt nagy a baj. Bár mindez már jó ideje tudható, de a hírek terjedését a kormány sikeresen akadályozza. Lengyel azt gyanítja, hogy bizonyos országrészekben talán még arról sem értesültek az emberek, hogy Orbán haverja, Donald Trump megbukott.
Lengyel szerint:
Amíg az egészségügyi intézkedések az első hullám idején hatásosak voltak, addig a kialakuló gazdasági válságot a kezdetektől rosszul kezelték. Megkockáztatom: nem egyszerűen hibásan, hanem bűnösen kezelték!
Hozzátette:
Az Európai Unióban ugyanis konszenzus alakult ki, hogy a költségvetési hiányt a tagországok a három százalékos küszöb fölé engedhetik. Vagyis a korábbi szigor ellenére, tudomásul vették a túlköltekezést. Ezt meg is tette Orbán Viktor, de a miniszterelnök elsősorban a sajátjainak kedvezett, némi túlzással a saját zsebébe rakta a pénzt. Nagyon nagy összeg ment a turizmusra, aminek jó része sohasem térül meg. Ezen kívül, százmilliárdon felüli összeg ment sportra, ami egészen elképesztő. Érthetetlen módon elkezdtek fegyverkezni, ami a nyílt korrupció terepe. Továbbá iszonyú pénzt tettek a bank-unióba, ami Mészáros Lőrinc bankjainak egyesítését jelenti.
Szétszórták tehát a rendelkezésre álló pénzt, miközben naponta kifosztják az önkormányzatokat, pedig a helyhatóságok a járvány kezelésében is alapvetően fontos szerepet vállalnak. Illetve a kormány szinte semmit nem adott a vállalkozóknak, és nagyon keveset az elszegényedő munkavállalóknak. Ezért mondom, hogy Orbán nem egyszerűen rosszul, hanem bűnös módon kezeli a járvány okozta válságot.
- nyilatkozta ez a agyhalott Lengyel.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.