Barkóczi Balázs az orosz vakcinával kapcsolatban terjesztett álhírt.
– Bejelentést teszek ismeretlen elkövető ellen a 2012. évi C. törvény 337. § (2) bekezdése alapján különleges jogrend ideje alatt elkövetett rémhírterjesztés bűntett gyanúja miatt – írja az ügyészségnek címzett, szerkesztőségünkbe is eljutott dokumentumban Tényi István. A feljelentései által országosan ismertté vált Tényi a DK-szóvivő mai sajtótájékoztatóján elhangzottakat kifogásolja. Barkóczi Balázs ugyanis hosszan beszélt arról a Demokratikus Koalíció honlapján is elérhető
sajtóanyagban, hogy az orosz vakcinával a magyar kormány emberkísérletbe kezd, illetve a vakcina széleskörűen elutasított az társadalom és a tudósok körében is.
A DK szerint az EU a kormány helyett dolgozott, amikor engedélyeztette a Pfizer–BioNTech-vakcinát, Magyarországnak pedig nem kell mást tennie, mint várnia, hogy érkezzenek a következő uniós szállítmányok.
– Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – idézi a Btk. vonatkozó passzusát feljelentésében Tényi István.
Szerinte Barkóczi szavai kimeríthetik a rémhírterjesztés tényállását, ezért kérte a vizsgálat lefolytatását az ügyészségtől.
Forrás: Magyar Nemzet
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.