2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Ferenc pápa gyengélkedik, lemondta a szilveszteri szertartásokat

Ferenc pápa helyett egy-egy bíboros vezeti a szilveszteri imádságot és az újévi misét is a Szent Péter-bazilikában, mivel az egyházfőnek isiász okozta fájdalmai vannak – közölte a szentszéki szóvivő csütörtökön.Matteo Bruni szóvivő bejelentése szerint csütörtök délután az óévet búcsúztató vesperás-imádságot és az ezt követő Te Deum-hálaadást Giovanni Battista Re, a bíborosi testület dékánja vezeti. A péntek délelőtti misét pedig a pápa helyett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatja be a Szent Péter-bazilika főoltáránál.

FÁJDALMAS ISIÁSZ

Mindkét szertartást az egyházfő szokta vezetni, de a Vatikán az utolsó pillanatban lemondta Ferenc pápa részvételét.
Az egyházfő jobb lábában a csípőideg gyulladt be, fájdalmas isiászról van szó
– közölte a vatikáni szóvivő. Ferenc pápa január elsején délben viszont személyesen mondja el az újév első beszédét a pápai lakosztály könyvtárszobájából, amelyet a televíziókon, rádiókon és interneten keresztül egyenesben közvetítenek. A 84 éves Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta most először mondott le szertartást egészségi okokra hivatkozva. A pápa az utóbbi napokban személyesen vezette az összes karácsonyi szertartást.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!