2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Ujhülye az Európai Bizottsághoz fordul az oltási stratégiával kapcsolatban

A kurvaanyázáson kiakadó szocialista politikus szerint az Orbán-kormány titkolja az oltási stratégiáját.Az MSZP az Európai Bizottság elnökétől próbálja megtudni, milyen koronavírus elleni oltási tervet adott le a magyar kormány Brüsszelnek, mivel a kabinet többszöri kérésük ellenére sem adott érdemi tájékoztatást a stratégiájáról – mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon online tartott sajtótájékoztatón.Ujhelyi István kifejtette, az EP közegészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának tagjaként többször is közérdekű adatigényléssel fordult ez ügyben az illetékes minisztériumokhoz, de eddig sehonnan nem kapott érdemi választ. „A magyar kormány láthatóan hazudik és sunnyog” – fogalmazott az ellenzéki politikus, majd azt mondta, a kormányfő korábban már kész dokumentumként hivatkozott az oltási tervre, eközben az egyik kormányzati szerv szerint azon még csak dolgoznak, a tisztifőorvos pedig „sokat sejtetően dinamikusan bővülőnek” nevezte azt. Az MSZP EP-képviselője azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány vezetői nem járnak élen az oltás beadatásában és nem mutatnak jó példát. „Orbán Viktor álságos módon azzal hárít, hogy megvárja, míg rákerül az oltási sorrend, miközben nem tudjuk, hogy kinek hol a helye a sorban, nem tudjuk, mi alapján osztályoznak, egyáltalán ki dönt ebben a kérdésben” – fogalmazott. Ujhelyi István hangsúlyozta, az Európai Uniónak köszönhetően van oltóanyag, a Fidesznek csak egy alkalmas oltási tervet és egy oltásra biztató kampányt kellett volna elkészítenie, ám mindkettőben megbukott.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!