2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Dúró Dóra: Reméljük, sosem kerül sor arra, hogy ez a szivárványkoalíció irányítsa hazánkat

A Mi Hazánk alelnökei is reagált a ma délutáni összefosásra:
»Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.« 
– azzal a Gyurcsány Ferenccel közös sajtótájékoztatón jelentette be a baloldali ellenzék közös kormányzásának alapelveit, aki még 2006-ban a szocialisták őszödi frakcióülésén fejtegette, hogyan verték át a magyar embereket. Reméljük, sosem kerül sor arra, hogy ez a szivárványkoalíció irányítsa hazánkat, mert az Magyarország és a magyar nemzet gyors halálát jelentené, míg a kontroll nélküli Fidesz-uralom a lassút. A sajtótájékoztatón önmagával békében élő nemzetről és 15 millió magyar képviseletéről hazudoztak azok, akik román és szlovák pártok mellett kampányoltak, azok, akik a 2004. december 5-ei népszavazás kapcsán elárulták hazájukat, és a határon túl élő nemzettestvéreink ellen uszítottak. Pont az a Jakab Péter beszélt erről, aki szerint a járványhelyzetben nem kell szolidárisnak lennünk a határon túli magyarokkal. Szabad sajtóról beszéltek azok, akik a Gyurcsány-kormány idején jobboldali újságírókat próbáltak bűncselekmény gyanújába keverni és ártatlanul börtönbe juttatni. Akkor viszont hallgattak, amikor a Facebook indoklás nélkül, törvénytelenül tiltotta le többek közt a Mi Hazánknak és a párt elnökének, Toroczkai Lászlónak több mint kétszázezer követővel rendelkező oldalát. Az sem zavarja a baloldali szivárványos koalíció tagjait, hogy az RTL Klub a médiatörvényt semmibe véve hallgatja el évek óta a Mi Hazánk létezését.”

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!