Rendkívül kiélezett a verseny továbbra is, de a szavazatok mintegy kilencven százalékának feldolgozottságánál az látszik, hogy a republikánus jelöltek átvették a vezetést az egyesült államokbeli Georgia államban kedden rendezett szenátusi pótválasztáson. Georgiában egyik szenátorjelölt sem szerezte meg a voksok legalább ötven százalékát a november 3-i választáson, ezért kell megismételni azt. A hivatalban lévő két republikánus szenátor, Kelly Loeffler és David Perdue demokrata párti kihívói Raphael Warnock és Jon Ossoff.A Politico hírportál legfrissebb adatai szerint Loeffler 51,1 százalékon áll, míg Warnock 48,9 százalékon, Perdue pedig 51,5 százalékon, míg Ossoff 48,5 százalékon. A feldolgozottság jelenleg körülbelül 91 százalékos. A CNN hírtelevízió arról számolt be, hogy még könnyen fordulhat az állás, ugyanis a Demokrata Párt által novemberben elnyert körzetekből több szavazat vár még megszámlálásra, mint azon megyékből, amelyekben a republikánusok győzedelmeskedtek. Elemzők szerint nagyon szoros verseny esetén a végleges eredményre akár napokig is kellhet várni. Ezen választás eredményén múlik majd a többség sorsa a szövetségi törvényhozás felsőházában. Amennyiben a republikánusoknak sikerül akár csak az egyik helyet ismét elnyerni Georgiában, akkor meg tudják tartani az ellenőrzést a szenátus felett. Ha mindkét helyet a demokrata párti jelölt szerzi meg, akkor mindkét pártnak ugyanannyi – 50-50 – helye lesz a szenátusban, és ebben az esetben a szavazások alkalmával Kamala Harris leendő demokrata párti alelnök szavazata döntene majd.
MTI
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
