2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Román főszerkesztőt neveztek ki Kolozsváron a kisebbségi tévéadások élére

A Krónika napilap szerdai számában közölt összeállítás szerint megdöbbenéssel fogadták a román közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári stúdiójában a magyar adás szerkesztői, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a kisebbségi szerkesztőség élére.A lap beszámolója szerint Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató nem hosszabbította meg a stúdióvezetők, főszerkesztők kinevezését, és feladatkörük ellátására január elsejétől mások kaptak megbízatást.A vezérigazgató a kolozsvári területi stúdió élére - a tisztségből 18 év után távozó Romeo Couti helyére - Alin Gelmareant, a programokért felelős korábbi főszerkesztőt nevezte ki, és Gelmareanra bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését is. Eddig Antal Áron állt a kisebbségi szerkesztőség élén. Nevük elhallgatását kérő szerkesztők a Krónikának elmondták: nem az új vezető személyét kifogásolják, de az elmúlt 31 évben nem volt még példa rá, hogy a kisebbségi szerkesztőséget ne magyar szakember irányítsa. A többi kisebbségi szerkesztőségben nem történt vezetőváltás, így a bukaresti magyar adás élén Mosoni Emőke, a marosvásárhelyi tévé kisebbségi szerkesztőségénél Fekete Hajnal, míg a temesvárinál a szlovák származású Andrei Borosovici maradt. Alin Gelmarean elmondta: a kisebbségi szerkesztőség élére szóló kinevezése hatvan napra szól, és ő semmiképpen nem kíván beleszólni a magyar adás műsorpolitikájába. Úgy vélte: kinevezését csupán formai, és szervezési kérdések indokolják. A TVR vezetőtanácsának öt tagja ugyanakkor "magyarveszélyt" is lát Alin Gelmareannak a kinevezésében, törvénytelennek tartja az elnök-vezérigazgató összes kinevezését, és a leváltását követelve panasszal fordult parlamenthez. A többi között azt kifogásolják, hogy a szakember felesége, Vig Emese, (a kolozsvári kisebbségi szerkesztőség korábbi vezetője) által forgatott Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozat "sokak szerint magyar szemszögből mutatta be az erdélyi magyarság száz évét" (!), és román történészek bírálatát vonta magára. A vezetőtanács tagjai valószínűsítették, hogy "politikai ízű" háttéralku született a kinevezések kapcsán a vezérigazgató és az RMDSZ között, az efféle alkuk pedig "az erdélyi románok jogtiprásához, az egységes román nemzetállam destabilizálásához vezethetnek". A TVR vezetése éles támadások középpontjába került az elmúlt napokban amiatt, hogy a közszolgálati tévé szilveszteri műsorában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket is kigúnyolták, és mindez olyan személyiségek szerepeltetésével történt, akik közismert arcai a közösségi portálokon terjedő járványellenes kampánynak.Forrás: MTI nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató