Angela Merkel német kancellár szerint Donald Trump amerikai elnököt felelős azért, hogy híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a Capitoliumot, a szövetségi törvényhozás épületét. Erről a kancellár csütörtökön beszélt a Bundestagban. Angela Merkel kijelentette: dühössé és szomorúvá tették a kongresszus megrohamozásáról készült felvételek. Hozzátette: nagyon sajnálja, hogy Trump elnök a november 3-án megtartott választásokat követően nem ismerte el választási vereségét.A német kancellár bizakodik Biden kapcsánMint kifejtette, a választási eredmények kapcsán felmerült kétségek nem csillapodtak, és az ennek következtében kialakult hangulat vezethetett a történtekhez. Hangsúlyozta: a demokrácia alapszabálya, hogy a választásokat követően nyertesek és vesztesek vannak.
Mindkét félnek tisztességgel és felelősségteljesen kell viselnie szerepét, hogy maga a demokrácia is győzedelmeskedjék.
Merkel bizakodását fejezte ki a megválasztott elnök, Joe Biden személye kapcsán. A kancellár leszögezte: Biden szavai egyértelműen azt mutatják: a demokrácia sokkal erősebb lesz, mint a támadók és a randalírozók. Az Egyesült Államok az új elnök beiktatásakor, január 20-án a demokrácia új fejezetét nyitja majd meg – fogalmazott a kancellár.
Haiko Maas: az uszító szavak erőszakos cselekedetekké fajultakHeiko Maas (SPD) német külügyminiszter a Twitteren közzétett bejegyzésében párhuzamot vont a Capitolium megrohamozása, valamint a tavaly Berlinben történtek között, amikor tüntetők a német parlament épülete, a Reichstag lépcsőjére nyomultak. Mint kifejtette, az uszító szavak erőszakos cselekedetekké fajultak, a Reichstag lépcsőjén csakúgy, mint most az amerikai törvényhozás épületében. Leszögezte: a demokrácia intézményeinek semmibe vétele pusztító következményekkel járhat.
Forrás: MTI