2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Bayer Zsolt visszaszólt Hadházynak: Végrehajtani a lónak a f@szát fogja!

„Hadházy végrehajtást indít Bayer ellen” – virít a takonymédia címlapjain a „hír”.Nos, akkor nevezett kedvéért lássuk a tényeket: 1.: Nem ma, nem tegnap, hanem tavaly szeptemberben, a jogerős (és mélységesen felháborító és aljas és igazságtalan és becstelen) bírósági ítélet után közöltem a következőket: -Ezer (1000) honfitársam névvel, címmel, aláírással vállalta, hogy egyenként 300 forintnyi összeget átvállal tőlem a Hadházynak fizetendő büntetésből. Ez ügyvédem ötlete volt, s azért szükséges, hogy nevezett alak minden körülmények között köteles és kénytelen legyen ötforintosokban elfogadni a 300 ezer forintot. Ugyanis így ezer embertől kap egyenként 300 forintot ötforintosokban. -Az aláírt nyilatkozatok hamar összegyűltek, ügyvédi letétben vannak. -Ezzel egyidőben saját politikai közösségem segítségét felhasználva országgyűlési képviselő barátaim –nem ma, nem tegnap, hanem tavaly szeptemberben- befáradtak vagy beküldték maguk helyett munkatársukat a Hír TV-be, ahol a korábban összegyűjtött ötforintosokat tároltuk (tároljuk), és ahány aláírt nyilatkozatot átadtak (százat vagy száznál többet), annyiszor 300 forintnyi ötforintost kaptak, amelyet azután 300 forintonként borítékba rakva bevittek a Képviselői Irodaházba, ami ugyebár annak az alaknak a hivatalos munkahelye, és a nevére letették. -Nevezett alak valószínűleg nem jár be a munkahelyére, így nem értesült róla, hogy ott van a pénze. 2.: Nagyon fontos tudnivaló: mivel ezer honfitársam egyenként 300 forintot átvállalt tőlem ennek a nem is tudom micsodának fizetendő büntetésből, így jogilag én semmivel sem tartozom neki. 3.: Jelen pillanatban ezer honfitársam tartozik annak az akárminek, egyenként 300 forinttal. 4.: Viszont ők megkapták tőlem a 300 forintot, amit letettek az akármi munkahelyén. 5.: Ebből következően az akármi majd szépen felveszi a kapcsolatot az ügyvédemmel. 6.: Végrehajtani pedig a lónak a faszát fogja. Nagyjából világos?Forrás: Badog.blogstar.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!