„Szerda volt az Egyesült Államok kristályéjszakája. A csőcselék nemcsak a Capitolium ablakait zúzta be, hanem a számunkra természetesnek vett eszméket is. Nemcsak az amerikai demokráciának otthont adó épület ajtaját törték be, hanem azokat az eszméket is megtaposták, amelyekre a hazánk épült”– mondta Schwarzenegger, aki felidézte gyerekkora rossz emlékeit is, amelyekről ritkán szokott beszélni. Schwarzi elmondta, hogy 1947-ben, két évvel a második világháború után született egy megtört emberekkel teli országban. Gyerekként sokszor szemtanúja volt, ahogy részeg apja bántalmazta az anyját. Majd azt üzente az amerikaiaknak, hogy óvakodjanak a „cinizmus és az önzés szörnyű következményeitől”.
Természetesen szót ejtett Donald Trumpról is, akiről azt mondta, „egy bukott vezető”, aki „a legrosszabb elnökként vonul be a történelembe”, majd úgy fogalmazott, a leköszönő elnök szerinte „hamarosan olyan lényegtelen lesz, mint egy régi twitter-bejegyzés”.Beszédét, amiben még azt a kardot is elővette, amit a Conan a barbár című filmben használt, azzal az üzenettel zárta, hogy „a napokkal ezelőtti drámából együtt kell kigyógyulnunk”, szerinte „a demokráciát kell előtérbe helyezni, nem republikánusokként vagy demokratákként, hanem amerikaiakként”, majd sok sikert kívánt Joe Bidennek.
„Az egész hazugságok sorozatával és intoleranciával kezdődött. Európaiként első kézből tapasztaltam meg, hogy a dolgok miként csúsznak ki az irányításunk alól”– mondta Schwarzenegger. Szerinte azok a republikánusok, aki segítették Trump kormányzását az elmúlt négy évben, tettestársai a Capotoliumot megostromló tömegnek.
My message to my fellow Americans and friends around the world following this week's attack on the Capitol. pic.twitter.com/blOy35LWJ5
— Arnold (@Schwarzenegger) January 10, 2021
