2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Érkezik a külső gyűlölethullám: Készítik magyarul is a „Hallo, Herr Diktator” Orbán filmet

A rendező szerint aki nem ismeri eléggé a kormányfőt, azt könnyen csalja csapdába. Karácsonykor mutatta be a német-francia ARTE televízió a „Hallo, Herr Diktator” című dokumentumfilmet, amelyről Michael Wech rendező, forgatókönyvíró a Klubrádiónak azt mondta, remek a visszhangja. Már menet közben jó visszajelzéseket kapott, ezért is lett hosszabb, 90 perces. Egyelőre online látható az Arte csatornán, németül.
Január közepén készül el az angol fordítás és azon vagyunk, hogy a magyar fordítást is mielőbb elkészítsük.
Összességében úgy érzi, elérte célját a filmmel, sikerült bemutatni Orbán Viktorszemélyiségét, legfőbb karakterjegyeit, ami azért fontos, mert aki nem ismeri ki a kormányfőt, nem tudja megoldani az általa okozott problémákat sem. A film ötlete egyébként még akkor született, amikor Rigában, a 2015-ös uniós csúcson Jean-Claude Juncker és Donald Tusk a közös fotóhoz várták Orbán Viktort, akit az Európai Bizottság akkori elnöke diktátorként üdvözölt.  

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!