A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beoltassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.A 84 éves pápa bejelentette, hogy Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás. A pápát a járvány olaszországi terjedése kezdete óta többször is tesztelték. Ferenc pápa március és június között nem találkozott a hívőkkel. A Vatikán jelenleg is interneten keresztül közvetíti az egyházfő beszédeit és miséit. Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjút, amelyet vasárnap este sugároznak. Ebben többek között más vatikáni témákról és az amerikai belpolitikai eseményekről is beszél.Forrás: MTI Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás.
A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beoltassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.A 84 éves pápa bejelentette, hogy Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás. A pápát a járvány olaszországi terjedése kezdete óta többször is tesztelték. Ferenc pápa március és június között nem találkozott a hívőkkel. A Vatikán jelenleg is interneten keresztül közvetíti az egyházfő beszédeit és miséit. Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjút, amelyet vasárnap este sugároznak. Ebben többek között más vatikáni témákról és az amerikai belpolitikai eseményekről is beszél.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.