2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Gyurcsány Ferenc kedvenc polgármesterének újabb botránya

A 2010 előtti baloldali időket idézi az eljárás, ahogyan László Imre DK-s újbudai polgármester egy 18 milliárd forintos közbeszerzést lebonyolított. A vonatkozó szabályokra fittyet hányva a kiírt közbeszerzés összegét - a képviselő-testület jóváhagyása nélkül - több mint háromszorosára emelte, és az igencsak sötét, visszaélésektől hemzsegő Gyurcsány-Demszky-korszak főkertészének, Kocsis Lászlónak a cégét hozta ki nyertesként. Erről a Kontra írt részletesen. Kocsis László újra a baloldali mutyi kiemelt kedvezményezettje: cége a baloldali vezetésű önkormányzatoknál sorra nyer magas összegű tendereket. László Imre, Gyurcsány Ferenc egyik kedvenc polgármestere pedig megválasztása óta botrányt botrányra halmoz: nemrég Hitler méltatásával okozott közfelháborodást, most pedig úgy tűnik, visszatér a régi baloldali módszerekhez: 5,8 milliárd forintból indoklás nélkül 18 milliárd lesz. 
Újbuda baloldali városvezetésének parkfelújításra kiírt közbeszerzési eljárásában, több botrányos visszaélést tárt fel a kontra.hu. Amint azt a lap összefoglalta - idézzük: „Még februárban egy igen jelentős, 18 milliárd forint összegű, parkfelújításra irányuló közbeszerzést nyert el egy konzorcium, a Pannon Park Forest Parkfenntartó és Parképítő Korlátolt Felelősségű Társaság vezetésével a DK-s vezetésű Újbudai Önkormányzattól. A probléma csak az volt, hogy az eredeti közbeszerzést 5,8 milliárd forintra írták ki. Sőt a keretmegállapodást a Vállalkozók és maga László Imre is 5,8 milliárd forinttal aláírta (!), majd a pár nappal később, a kitöltött elektronikus közbeszerzési rendszer űrlapjára már 18 milliárdot írtak. Persze arra vonatkozóan semmilyen indokolás nem derül ki a dokumentumokból, hogy mi volt a pár napon belüli több mint háromszoros áremelkedés oka. A probléma csak az, hogy a DK-s polgármester által aláírt keretmegállapodás szerint és a közbeszerzési törvény szerint is szigorú feltételekhez kötött a szerződéses ár megemelése, amelyek közül egyetlen feltétel sem teljesült. Sőt: egy ilyen áremelkedést a képviselő-testületnek is jóvá kellett volna hagynia, amire László Imre elfelejtett sort keríteni. A nyertes konzorcium mögött az a Kocsis László áll, aki a Gyurcsány-Demszky-korszak idején volt a Főkert vezérigazgatója. Utólag úgy szépítette a múltját, hogy szembeszállt Hagyóékkal, és valóban ellenük vallott. De a rossznyelvek szerint valójában azért rakták ki a Főkertből, mert szabálytalanul emelt tőkét egy, a Főkert többségi tulajdonában lévő cégben, és így akarta kijátszani a közvagyont. Kocsis a másik érdekeltségébe tartozó céggel, a Parkfenntartóval is hasonló botrányt okozott Zuglóban, ahol egy harmadik vállalkozással, a DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Kft-vel már szinte állandó párosként nyerik az amúgy gyanúsan rájuk kiírt közbeszerzéseket. A Pillangó park felújítása során, hasonlóan ehhez a projekthez, úgy határozta meg - az akkor még Karácsony vezette zuglói önkormányzat - az alkalmassági feltételeket, hogy jó eséllyel csak az ehhez a körhöz tartozó cég tudjon nyerni. Ráadásul Kocsis cége nemrég a DK-s vezetésű III. kerületben is egy 70 milliárd értékű gigatenderhez jutott a Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társasággal közösen"
- foglalja össze a baloldal újabb kétes ügyét a Kontra. De ki is valójában László Imre, az Újbudát bő egy éve vezető Gyurcsány-párti polgármester, aki a közbeszerzési eljárás hivatalos menetét kikerülve emelte több, mint háromszorosára a tender összegét, hogy aztán a Gyurcsány-Demszky-éra főkertészét hozza ki nyertesként? A 75. évében járó László Imre a kommunista diktatúra egyik kegyeltje volt. Katonaorvos, a Kádár-rendszer - túlzás nélkül - gyűlölt honvédelmi miniszterének, Czinege Lajosnak egyik fő támogatottja. Karrierje éppen Czinege minisztersége idején ívelt felfelé. Katonaorvosként egyébként fiatal kiskatonák szabadságáról is dönthetett. Később a Horn-kormány alatt a Központi Honvédkórház igazgatója lett, és karrierje tovább emelkedett. Majd politikus lett, és Gyurcsány is megkedvelte. Ez képviselőséget, majd polgármesterséget jelentett neki.Forrás: Origo, Kontra

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!