A lista összeállításában 111 politikai szakértő vett részt, akik szerint 2020-ban Litvánia volt Ukrajna legjobb barátja, és továbbra is legnagyobb ellenségének bizonyult Oroszország.
A legjobb barátra az elemzők 66 százaléka szavazott, míg 92 százalék nevezte meg első helyen a legnagyobb ellenséget.
A második legbarátságtalanabbnak a szakértők 54 százaléka Magyarországot tartja.
Az elmúlt év legjelentősebb ellenségei sorában van még Fehéroroszország, Örményország és Szerbia. Némi változás Oroszország megítélésében van, hisz 2019-ben még a politológusok 99 százaléka tartotta a legnagyobb ellenségnek. Ukrajna legjobb barátai sorában Kanada, az USA, Nagy-Britannia és Lengyelország szerepel.
Politológusok, a nemzetközi politika ismert ukrán elemzői összeállították Ukrajna barátainak és ellenségeinek rangsorát, amelyen Oroszország mögött Magyarországot nevezték meg a legnagyobb ellenségnek, írja a hvylya.net nyomán a Kárpáthír.
A lista összeállításában 111 politikai szakértő vett részt, akik szerint 2020-ban Litvánia volt Ukrajna legjobb barátja, és továbbra is legnagyobb ellenségének bizonyult Oroszország.
A legjobb barátra az elemzők 66 százaléka szavazott, míg 92 százalék nevezte meg első helyen a legnagyobb ellenséget.
A második legbarátságtalanabbnak a szakértők 54 százaléka Magyarországot tartja.
Az elmúlt év legjelentősebb ellenségei sorában van még Fehéroroszország, Örményország és Szerbia. Némi változás Oroszország megítélésében van, hisz 2019-ben még a politológusok 99 százaléka tartotta a legnagyobb ellenségnek. Ukrajna legjobb barátai sorában Kanada, az USA, Nagy-Britannia és Lengyelország szerepel.
A lista összeállításában 111 politikai szakértő vett részt, akik szerint 2020-ban Litvánia volt Ukrajna legjobb barátja, és továbbra is legnagyobb ellenségének bizonyult Oroszország.
A legjobb barátra az elemzők 66 százaléka szavazott, míg 92 százalék nevezte meg első helyen a legnagyobb ellenséget.
A második legbarátságtalanabbnak a szakértők 54 százaléka Magyarországot tartja.
Az elmúlt év legjelentősebb ellenségei sorában van még Fehéroroszország, Örményország és Szerbia. Némi változás Oroszország megítélésében van, hisz 2019-ben még a politológusok 99 százaléka tartotta a legnagyobb ellenségnek. Ukrajna legjobb barátai sorában Kanada, az USA, Nagy-Britannia és Lengyelország szerepel.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.