2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag. Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági keresetet, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.
A helyi média nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Mark Rutte vezette koalíciós kormány két hónappal a parlamenti választások előtt bejelenti a lemondását. Az NLTimes napilap értesülései szerint a miniszterelnök pénteken, a Miniszteri Tanács rendes ülésén vitatja meg a kérdést koalíciós partnereivel, mégpedig a botránnyal kapcsolatos jövő keddi parlamenti vita előtt. Amennyiben Rutte valamelyik koalíciós partnerpártja visszavonja támogatását, a kormány akár le is mondhat.
A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal.Forrás: MTI Pénteken dönt a holland kormány arról, hogy lemond-e a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt – írta szerdán a helyi sajtó.
2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag. Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági keresetet, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.
A helyi média nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Mark Rutte vezette koalíciós kormány két hónappal a parlamenti választások előtt bejelenti a lemondását. Az NLTimes napilap értesülései szerint a miniszterelnök pénteken, a Miniszteri Tanács rendes ülésén vitatja meg a kérdést koalíciós partnereivel, mégpedig a botránnyal kapcsolatos jövő keddi parlamenti vita előtt. Amennyiben Rutte valamelyik koalíciós partnerpártja visszavonja támogatását, a kormány akár le is mondhat.
A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.