2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A lengyel kormány törvénnyel előzné meg a facebookos letiltáshullámot

Törvényben tiltaná a lengyel igazságügyi minisztérium a közösségimédia-cégeknek, hogy olyan posztokat távolítsanak el, amelyek nem ütköznek más állami szabályozásokkal.Az ötlet azután született, hogy a Facebook hetekre letiltotta Donald Trump amerikai elnököt. Ezt Mateusz Morawiecki miniszterelnök is elítélte, nem említve a konkrét esetet. Néhány napja arról írt, nem a nagyvállalatok algoritmusainak kellene eldönteniük, mely vélemények helyénvalók, és melyek nem. Az elnyomó rezsimek cenzúrájának kereskedelmi köntösbe bújtatott visszatérésére figyelmeztetett.A Guardian által idézett igazságügyi államtitkár már egyértelműen Trumphoz kötötte a törvényjavaslatot. Azt mondta, az elnök fiókjának eltávolítása képmutató és politikailag motivált, ezért szeretnék elérni, hogy ugyanez ne fordulhasson elő Lengyelországban. A tervek szerint az állampolgárok internetes beadvánnyal fordulhatnának bírósághoz, ha úgy érzik, jogtalanul törölték a posztjukat. A döntésnek ezután hét napon belül meg kellene születnie. A lap emlékezetet, hogy a Facebook az elmúlt években számos lengyel hazafias szervezet és politikus oldalát blokkolta, amiért megsértették a közösségi irányelveket. Volt köztük olyan, amit 780 ezren követtek. Hétfőn Angela Merkel német kancellár is problémásnak nevezte, hogy a Facebook ideiglenes tiltása mellett a Twitter örökre felfüggesztette Trump fiókját. Közben az  Apple és a Google eltávolította elérhető appjai közül a Parlert, a platformot, ahol Trump hívei a Capitolium lerohanását szervezték. A Telegramra viszont milliók regisztráltak. A Capitolium ostroma után Roger McNamee, a Facebook egyik első befektetőjeként ismert társaság alapítója arról írt cikket a Wired magazinba, hogy a közösségi médiumoknak muszáj megfizetniük a történtekért. Szerinte a platformok üzleti érdekei tették lehetővé a szélsőséges nézetek elterjedését, ami mostanra az Egyesült Államokban is közbiztonsági és közegészségügyi veszéllyel jár.  

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!