2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Ukrajnában ítélhetik el a cigit csempésző volt szocialistát

Legény Zsoltot, az MSZP egykori etikai bizottságának vezetőjét cigarettacsempészeten kapták tavaly Kárpátalján.

Az MSZP volt parlamenti képviselőjét tavaly decemberben kapták el az ukrán határon nagy mennyiségű cigarettával autója csomagtartójában. Most az ügyben fény derült arra is, hogy Ukrajna nem ajánlotta fel Ukrajna hazánknak a Legény Zsolt elleni büntetőeljárás lefolytatását – írja a Magyar Nemzet. Emlékezetes: az ukrán hatóságok a lebukás napján lefoglalták a Legény Zsolt cigarettacsempészethez használt autóját, majd elkobozták azt. Ennél súlyosabb következmény, hogy Magyarországon itthon visszavonták a diplomata útlevelét. A lap hangsúlyozza: a külügyi tárca tájékoztatása szerint Legény Zsolt a diplomata útlevelet pártja kifejezett kérésére kapta meg, a kérés indoklása szerint a kárpátaljai kapcsolattartás céljából. Legény Zsolt az eset után lemondott a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöki és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztjáról is, valamint kilépett az MSZP-ből.Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!