2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Budai Gyula FeGyőréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának

„Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy FEGYőR Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!” – kezdte a szombati ebéd utáni értekezését Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Facebookon. „Nagy pofa van és azonkívül semmi nincs a Fekete-Győrnél és testnevelésből felmentett Momentumos párttársainál. Mit tudnak ők a katona életről és katonai hivatásról?!”Azután akadt ki Budai, hogy a Momentum elnöke csütörtökön nyíltan kritizálta azt a gyakorlatot, hogy Orbán Viktor fia a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végzett a brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémia képzésén, amely több mint 37 millió forintba kerülhetett. Budai szombati posztjában hosszasan értekezik a katonai élet szépségeiről, megkérdőjelezve, hogy Momentum politikusai tudják-e, mit jelent a katonai hivatás tudat és a hazaszeretet. „Én tudom mit jelent az egyenruha, a katona hivatás tudat, és ismerem a Százados úr sej haj, ha felül a lovára kezdetű katona nótát!
Fekete-Győrnek és társainak pedig azt javaslom, hogy jó lenne ha egy kicsit kussolnának és amihez nem értenek abban befognák a szájukat! Ami pedig legfontosabb, amit nem csináltam végig és amíg egy percet nem voltam katona, addig pofa be és hagyjuk a katonákat! ...vagy jelentkezzek katonai szolgálatra!”
Korábban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ajánlotta fel Fekete-Győrnek, hogy legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája. Kocsis Máté azonban figyelmeztetett: nem lenne jó katona FeGyőr, mert átállna az ellenséghez... 

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!