Már beiktatása napján tucatnyi elnöki rendelet aláírását tervezi Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök, hogy visszafordítsa Donald Trump távozó elnök legvitatottabb intézkedéseit, és lépéseket tesz a koronavírus-járvány kezelésére is – jelentette be leendő kabinetfőnöke, Ron Klain.A Fehér Ház stábjának vezető tisztségviselőihez intézett körlevelében Klain vasárnapi médiabeszámolók szerint azt írta, hogy az első rendeletek között szerepelni fog a távozó republikánus elnök által egyes iszlám országokkal szemben elrendelt beutazási tilalom feloldása, a párizsi klímamegállapodáshoz való újbóli csatlakozás és a diákhitel-visszafizetések szüneteltetésének meghosszabbítása is.
A szombati keltezésű feljegyzés szerint Joe Biden azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a maszkviselést minden szövetségi intézményben és az államok közötti utazások során, emellett a megválasztott demokrata párti elnök az éghajlatváltozással és az egészségügyi ellátás bővítésével kapcsolatos rendeleteket is aláír.
Joe Biden – ahogy a közlés fogalmaz – a hivatalban töltött első száz napja során egy
nagyszabású bevándorlási tervet fog küldeni a kongresszusnak, amelyben például állampolgárságot ajánlana a jelenleg az Egyesült Államokban élő nem regisztrált bevándorlók millióinak.
Ron Klain szerint a leendő amerikai elnök második hivatali napján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az iskolák és vállalkozások újraindítását, valamint a kiterjedt tesztelés beindítását célzó rendeleteket ír alá, január 22-én pedig utasításba adja, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a gazdasági válság által a dolgozó családok körében okozott károk enyhítésére.
„Ezek a rendeletek megkönnyebbülést hoznak majd a válsággal küszködő amerikaiak millióinak”
– hangsúlyozza feljegyzésében Biden leendő kabinetfőnöke.
A megválasztott Biden elnök intézkedései nemcsak azt szolgálják, hogy visszafordítsák a Trump-adminisztráció által okozott legsúlyosabb károkat, hanem azt is, hogy hozzájáruljanak országunk előremozdításához”
– hangsúlyozta Klain.
Joe Biden emellett megkezdené az igazságszolgáltatási rendszer reformját, illetve tervet dolgoztat ki arra, hogyan egyesítsék a családjukkal azokat a gyerekeket, akiket az amerikai–mexikói határon választottak el szüleiktől – áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.