Hétfőn jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy eredményesen zárult a Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása. Az A-Híd Zrt.-t, vagyis pontosan ugyanazt a céget hozták ki nyertesnek, amely a korábbi, még Tarlós István idejében kiírt pályázaton is a legkedvezőbb ajánlatot tette. Csakhogy akkor még ötmilliárd forinttal kevesebbért vállalta ugyanazt...[caption id="attachment_96899" align="alignnone" width="720"]

Tüttő Kata (a két férfi között hátul) a főpolgármester-helyettesi kinevezése után alig két héttel az A-híd rendezvényén[/caption]
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy év alatt több, mint 25 százalékkal emelkedjen ugyanazon műszaki tartalomra kifizetendő összeg.
Míg Tarlós István vezetése alatt a Lánchíd felújítása kijött volna bruttó 21,8 milliárdból, addig Karácsonynál az összeg bruttó 26,8 milliárdra nőtt.
Nem mellesleg ez a cég az, amelynek partiján Tüttő Kata is kiemelt vendég volt alig két héttel a főpolgármester-helyettesi kinevezése után, és ez az a cég, amelyért Karácsony személyesen aggódott, mikor a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanság miatt visszadobta a tavaly nyári kiírást.
A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint a rendezvény óta Tüttő Kata többször is egyeztethetett az A-híd képviselőivel.

Ez nem meglepő, ugyanis Karácsony Gergely nyíltan vállalta, hogy azt szeretnék, a Margit híd felújítására a Demszky-korszakban megbízást kapó konzorcium is indulhasson a közbeszerzésen. Tüttő Kata partizása pedig azt is bizonyítja, hogy a konzorciumot alkotó három vállalat közül az A-híd volt a baloldali városvezetés favoritja.
Forrás: Magyar Hírlap
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.