2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Otthagyják Gyurcsányt, mert "professzionális a pártja, de kevesebb benne a lélek"

Kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt két III. kerületi tagja, Rózsa László és Hazai András. A távozó politikusok telefonon tájékoztatták Gyurcsány Ferenc pártelnököt, aki tudomásul vette a döntést.
Mindkét politikus csalódott Gyurcsány Ferencben, ez volt a kilépésük oka
– nyilatkozták.
„A DK egy nagy és professzionális párt, de minél nagyobb, annál kevesebb benne a lélek”
– mondta Rózsa László. Hazai András – aki a DK 2011-es megalapítása óta a párt tagja volt – azt mondta, hogy azért csalódtak Gyurcsányban, mert nem tartotta be a korábban nekik tett ígéreteit. Ennél többet azonban nem árultak el a történtekről. A DK-ból kilépésükkel egy időben lemondtak a III. kerületi önkormányzaton belüli vezető pozícióikról. Hazai a kerület alpolgármestere volt, Rózsa pedig képviselő, aki egyébként a kerület egészségügyi bizottságát vezette mostanáig. A politikusok azt mondták, hogy továbbra is támogatják Kiss László, egyébként DK-s polgármestert és az ellenzéki együttműködést a kerületben. Rózsa és Hazai korábban azzal kerültek a hírekbe, hogy a 24.hu cikke szerint 2020. márciusban állítólag verbálisan megfenyegették a helyi tüdőszűrő munkatársát, hogy „egy idős nőnek a jogszabályi tiltás ellenére adják ki a hozzátartozója orvosi leletét” – írta a lap. A kerület sajtóosztálya akkor azt közölte, hogy az eset félreértés volt, amely végül a politikusok bocsánatkérésével zárult.    

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!