2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Újabb botrány az EU-ban: az AstraZeneca is kevesebb oltóanyagot szállít

Gyártási gondok miatt hatvan százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt vakcinaszállítmányokat az AstraZeneca brit gyógyszergyár – közölte egy magas rangú uniós vezető a Reuters brit hírügynökséggel. A cég március végéig mintegy nyolcvanmillió adag védőoltást tervezett szállítani az EU 27 tagországának – közölte a nevének elhallgatását kérő, a tárgyalásokban részt vevő illetékes.A gyógyszergyár korábban több mint nyolcvanmillió adag szállítását ígérte a második negyedévben, de most nem tudott szállítási célkitűzéseket megadni az április-júniusi időszakra a gyártással összefüggő problémák miatt – mondta az illetékes. A cég a partnere, a Novasep által Belgiumban működtetett vakcinagyár gyártási gondjai miatt kellett csökkentenie a szállításokat az illetékes szerint. A szállítások csökkentését az AstraZeneca szóvivője is megerősítette az AFP francia hírügynökségnek.Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 12-én jelentette be, hogy megkapta az engedélyezési kérelmet az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára. Az EMA akkor azt közölte, hogy január 29-én fognak dönteni.
Bár nem volt határidő megjelölve a vakcinánk szállításának megkezdésére, ha meg is kapjuk az európai engedélyt, a mennyiségek kisebbek lesznek a tervezettnél az európai ellátási lánc egyik gyártási színhelyének teljesítménycsökkenése miatt
– mondta a szóvivő.Az Európai Bizottság eredetileg négyszázmillió adag vakcinát kötött le. Sztella Kiriakidesz, az EU egészségügyi biztosa Twitter-üzenetében elégedetlenségét fejezte ki a szállítások csökkentése miatt. A feltételes engedélyezés fenntartásával ragaszkodtunk a pontos szállítási ütemtervhez, hogy tagállamok megtervezhessék az oltási programot – írta. Az Oxford/AstraZeneca úgynevezett vektorvakcinája előállítása olcsóbb, mint a RNS-hírvivő módszeren alapulóké, könnyebb a szállítása és a tárolása is.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!