2025. december 28. - Kamilla
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A lemondott SZFE HÖK-elnök nem tudja, honnan lesz diplomája fél év múlva

Úgy érzi, hogy megdolgozott a kreditekért.A Klikk TV vendége volt Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemrégiben lemondott hallgatói önkormányzatának elnöke, aki elmondta: nem tudja, hogy honnan fog diplomát kapni fél év múlva. Hozzátette: hisz abban, hogy még mindig a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatója, aki megdolgozott a kreditekért. „Az SZFE új vezetése elfogadhatatlan működési szabályzatot hozott létre, a fenntartónak minden joga megvan bármilyen változtatáshoz, az intézménynek pedig nem maradt semmi” – indokolta meg, miért nem biztos abban, hogy miként tudja februárban folytatni a tanulmányait. „Én eddig azt gondoltam, hogy jogállamban élünk, ehhez képest az új vezetés nem tartja be a bírósági döntéseket sem” – mondta Csernai, aki ha el tudja végezni az iskoláját, nem tudja, ki lesz a diploma kiállítója.     (Mandiner)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!