Jakab Péter Facebookon közzétett évértékelő beszédében vetett véget a találgatásoknak, és bejelentette, hogy ringbe száll az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.
Jakab Pétert tavaly ezen a napon választották meg a Jobbik elnökének, ez adta az apropót arra, hogy ma értékelje a 2020-as évet. Mint mondta, 6 százalékos pártból 14 százalékos párt lett a Jobbik, sőt, a fiatalok körében már a Fidesznél is népszerűbbek. Szerinte ugyanakkor pokoli nehéz éven vagyunk túl a vírus és a mögötte loholó gazdasági válság miatt, ám “ez az esztendő nyilvánvalóvá tette lehet, számítani a magyar emberekre”. Példaként külön kiemelte az egészségügyi dolgozókat, tanárokat, szülőket és a nyugdíjasokat.– A parlamentben a 133 leggyávább magyar megmutatta, milyen az, amikor egy kormány nem tesz semmit a bajban- keménykedett a baloldali pártelnök, aki szerint míg máshol a dolgozók bérének akár 80 százalékát is átvállalták, hogy mentsék a menthetőt, addig “a magyar kormány nem csinált mást, mint jachtozott, szórakozott, sorosozott”.– Majd amikor tenni is kellett volna valamit, azt mondták, annyi ember ment már tönkre, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni - fogalmazott.
Jakab a kormány szemére vetette a választójogi törvény módosítását, “Európa megzsarolását”, az önkormányzatoktól való forrásmegvonást. Utóbbit többször is emlegette, illetve utalást tett Demeter Szilárd, Kaleta Gábor (Akit Gyurcsányék neveztek ki - a szerk.) és Szájer József botrányára is. Arra, hogy a Fidesz beleírta az alaptörvénybe “az anya nő, az apa férfi” gondolatot, úgy reagált:“Meg akarták állítani Brüsszelt, végül Brüsszel volt az, aki felállította őket. Így járnak az álszentek. Mindenki változik.”A pártelnök szerint az országnak összefogásra, szolidaritásra van szüksége.– Ma Magyarország legszélsőségesebb, leggyűlölködőbb, legkirekesztőbb pártja a Fidesz. Tudom, tudom, egykoron a Jobbikban is voltak ilyenek. Ők ma már a Fideszt segítik. Mert a világ már csak ilyen, mindenki változik. Van, aki jó irányba, van, aki rossz irányba - vélekedett. ( és mi van: Janiczakkal, Gyöngyösivel, és Jakabbal, aki cigányozott meg zsidó vicceken nevetgélt korábban? - a szerk.)
Orbán Viktor megjegyzésére, miszerint a Jobbik ma már Ballik, Jakab úgy reagált: “Értem én, a szélsőjobbról nézve minden baloldalinak tűnik, a jobbközép is.” (aki Gyurcsányt szopkodja, az szerintünk baloldali... - a szerk.)Szerinte a Jobbik az alacsony keresetű dolgozókat, a szegényeket és az elesetteket képviseli, ami nem baloldali, hanem keresztényi érték.– Igen, mi Jobbikosok változtunk, sokat változtunk, és erre büszke vagyok. Ez a változás tette lehetővé az ellenzéki összefogást, ami lehetővé teszi a kormányváltást - terelte át a szót 2022-re Jakab, aki szerint a Jobbik nélkül “hiányozna az összefogás jobb lába”.
Ígéreteik között szerepel, hogy véget vetnek az urambátyám rendszernek, a megosztottságnak, a magyar dolgozók “olcsóságának”. Megerősítette a már korábban is hangoztatott dátumot: idén megtartják országszerte az előválasztásokat, legkésőbb október 23-án pedig egy színpadon fog állni az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a 106 egyéni választókerület jelöltje is.
– Lesznek piszok kemény küzdelmek, parázs viták, de nap végén nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt - üzent Jakab, majd bejelentette, vállalja a megmérettetést a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.– Ha a nap végén mást kell támogatnom, úgy a nemzetért azt is megteszem - szögezte le beszéde végén a krumplis srác.
