2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Kamu Geri elszámoltatná a kormányt

A kormány a veszélyhelyzeti szabályozással teljes egészében magára vállalta a felelősséget a koronavírus-járvány és a gazdasági válság kezeléséért, ebből a felelősségből az elszámolás és beszámolás kötelessége is fakad – írta a főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.Karácsony Gergely úgy fogalmazott: „Több mint 12 ezer elhunyt magyar ember és a gazdasági válság kezelésére szánt közpénzekkel kapcsolatos botrányok sora nem csak hogy indokolja, de elengedhetetlenné teszi, hogy az Országgyűlés elszámoltassa a kormányt.” Hozzátette: ezért támogatja az ellenzéki pártszövetség által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállítását. A főpolgármester szerint ideje tisztázni, mit és miért tesz a kormány, illetve az Európai Unió a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban. Nem kétséges: az oltás a megoldás. Ez azon kevés állítások egyike, amelyben egyetért kormány és ellenzék. Abban is egyet kellene érteni, hiszen tudományosan is megalapozott tény: az oltásokhoz fűződő közbizalom erősítésének alapja a tényszerű, megalapozott, mindenfajta propagandától mentes tájékoztatás – írta Karácsony Gergely, aki szerint ezzel azonban hosszú hónapok óta adós a kormány. Szerinte tisztázni szükséges azt is, ki és mit tett, vagy nem tett a járvány második hullámára való felkészülésben, miért alakultak ilyen tragikusan a halálozási adatok. Továbbá szerinte azonnali magyarázatot követel, miként fordulhat elő, hogy a gazdaságvédelemre szánt költségvetési források háromnegyede olyan célokra ment el, amelyeknek semmi közük a gazdaság, a munkahelyek, a dolgozók védelméhez. Sok ezer vállalkozás érzi úgy, hogy a bajban magára hagyta őket a kormány, miközben közpénzek százmilliárdjaiból lett magánvagyon csak az elmúlt hónapokban – írta Karácsony Gergely.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!