2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

A moslék vergődött, ezért Kövér László összehívta hétfőre a parlamentet

A kormányoldal bojkottálja a bohóckodásukat

Kövér László hétfőre, február 1-re hívta össze a parlament rendkívüli ülését, amit az ellenzék kezdeményezett a kormányzati járványkezelés miatt. A kormányoldal bojkottjára lehet számítani ugyanakkor.

"Jelenleg zajlik a járványkezelés, majd ha ez lezárult, akkor lehet arról beszélni, hogy mi miként, hogyan történt. De egy komolytalan ellenzéki politikai akcióról van szó, “ami semmiben nem segíti a járvány kezelését”. Ezért sem én nem leszek jelen, sem a miniszterelnök úr nem lesz jelen"

- mondta Gulyás Gergely a kormányinfón az ATV kérdésére, hogy részt vesz-e ő, illetve Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen.

Kedd délután jelentették be az ellenzék részéről, hogy Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum február elsejére javasolja összehívni a parlament ülését, a szükséges aláírásokat már benyújtották a házelnöknek. A napirenden szerepelne három, a gazdasági válság kezelését ellenőrző, a járványkezelés hibáit feltáró és a kínai koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kérdéseket tisztázó vizsgálóbizottság felállítása. Emellett a Klubrádió további működését biztosító törvénymódosítást is napirendre tűznék a rendkívüli parlamenti ülésen.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a Hír TV-ben úgy fogalmazott:

“a témákat készek vagyunk megvitatni a nyilvánosságban, a jarványkezelést is, ahol az ellenzék nagyon sok valótlanságot állít, és a gazdasági válságkezelést is. Csak egy dolgot kérnénk, álhíreket ne terjesszenek, ne állítsanak valótlanságot” Azon kivül mindent készek vagyunk megvitatni"

- tette hozzá kedden Dömötör Csaba.

 

 

Ha a kormánypártok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen - vagy a napirend előtti felszólalások után kivonulnának az ülésteremből -, akkor a parlament határozatképtelenné válik, és az ülést vezető elnök vagy alelnök berekeszti az ülést. Ez eddig általában így volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülések esetében.

 

Forrás: ATV

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!