2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A teliholdat akarta megnézni a tetőről, megcsúszott, lezuhant és meghalt Sophie, a transznemű skót popsztár

Csúnya baleset

34 éves korában, balesetben meghalt Sophie, polgári nevén Sophie Xeon, a világhírű skót elektronikus tánczenész. Sophie saját számainak előadójaként is legendás volt, ezen kívül olyanokkal dolgozott együtt, mint Madonna vagy Charli XCX.

A Glasgowban született és felnőtt "művész" 2013-ban adta ki az első számát és hamar népszerű lett, például a 2013-as Bipp...

 

 

...ám azt, hogy ki áll a számok mögött, azt csak 2017-ben fedte fel először azzal, hogy az It's OK To Cry című száma klipjében ő maga szerepelt, a saját hangjával, majd az ezt követő interjúkban azt is elárulta, hogy transz nő. 

Azt a brit kiadója, a Transgressive árulta el, hogy Sophie úgy halt meg mára virradóra, hajnali 4 tájban, hogy Athénban, ahol lakott, felmászott a magasba, hogy onnan nézze meg a teliholdat, de véletlenül megcsúszott és a mélybe zuhant. 

 

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!