Január 24-én rákos megbetegedés miatt halt meg Darrell Semien, az Allen nevű louisianai település seriff-helyettese, a családjának viszont nem engedték, hogy a helyi temetőben helyezzék végső nyugalomra, mert fekete.
Amikor özvegye, Karla Semien a hét elején elment az Oaklin Springs temetőbe, hogy érdeklődjön férje temetésével kapcsolatban, egy nő közölte, hogy ide a férje nem való. Az esetről a CNN egyik partnere, a KPLC számolt be.
„Találkoztam ott egy hölggyel, aki azt mondta, hogy NEM adhat el nekem telket, mert a temető CSAK FEHÉR temető”
– írta Semien a Facebookon.
„Még egy mappát is mutatott papírokkal, amin szerepelt, hogy itt csak fehér embereket lehet eltemetni. Mindezt előttem és az összes gyerekem előtt.”
A KPLC elérte Creig Vizenát, aki a temető vezetője, aki közölte, hogy nagyon elmondta szégyenli, hogy az alkalmazottja miként bánt a Semien családdal. Az a nő, aki így bánt az özveggyel, már a nyolcvanas éveiben jár, mondta, és azóta felmentették a feladatai alól.
Vizena még azzal védekezett, hogy állítása szerint nem ismerte a temető alapszabályzatának szövegezését, ami az 1950-es évekből származik, és valóban tartalmazza a „fehér ember maradványainak temetkezési joga” kifejezést. „Teljes felelősséget vállalok ezért” – mondta Vizena a KPLC-nek. „Több éve vagyok ennek a testületnek az elnöke, mégsem olvastam el a szabályzatot.”
A temető igazgatósági tagjai csütörtöki rendkívüli ülésükön eltávolították a záradékot az alapszabályból – jelentette a KPLC.
Vizena elnézést kért és elmondta, hogy felajánlotta a családnak az egyik birtokában lévő sírhelyet, hogy ott temethessék el Darrell Semient, de ezt a család visszautasította.
A szétválasztott, feketéknek és fehéreknek fenntartott temetőknek hosszú története van az Egyesült Államokban, és a maradványok – az esetből is látszik – a mai napig fennmaradtak.
A texasi Waco városban 2016-ban rendelték el a fehér és fekete részleg közti kerítés eltávolítását a temetőben, és a szintén texasi Mineolában pedig tavaly.
Egyébként a Legfelsőbb Bíróság 1948-as Shelley kontra Kraemer ügyben hozott határozata alapján az efféle szabályzatok törvényellenesek az Egyesült Államokban.