Dés László felesége azt is hozzátette. hogy "a populisták tipikus karrierútja, hogy az egyre alacsonyabban képzett emberekből áll az őket támogató tábor."
.jpg)
A Szájer-ügy kapcsán elmondta a szociológus, hogy
általános fideszes mentalitásról van szó: a kormánypártok mássággal szembeni gyűlöletpolitikájáról, képmutatásáról, álszenteskedéséről, hazudozásáról…
Majd áttért a vírusra és a mindnenapokra:
Teljesen abnormális az a világ, amiben élünk, olyan botrány-cunami, amelyben az ember elveszíti a tájékozódó képességét, és bizonyos mértékben az arányérzékét is. Csak kapkodjuk fejünket. Én az elmúlt időszakból egyetlen olyan napot nem tudnék mondani, amikor ne történt volna valami olyan, ami elemi módon felháborítja az embert, olyat, ami ne zökkentene ki bennünket a normális életünkből. És ez azért is elképesztő, mert ebben a pandémiás helyzetben az lenne a normális, ha a kormány arra törekedne, hogy bízzunk benne, és ezzel párhuzamosan megnyugtasson, kapaszkodókat adjon. Hogy lássuk: kézben tartja a dolgokat, hiszen önmagában a járvány elég feszültséget és frusztrációt termel. De nem ezt teszi, hanem szinte naponta pakol rá a frusztrációnkra még egy lapáttal.
Olyan érzést kelt bennem az egész, mint mikor a földön fekvő embert rugdossák. Mert ez a társadalom ma nyilvánvalóan a földön van. És ezzel él vissza a kormány.
- mondta a megmondóember Vásárhelyi.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
