„...Most nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy ki és mit rontott el, de ha végre megoldódott a helyzet, ezzel el kell számolni. Az teljes nonszensz, hogy egy európai gyártó, akit az unió támogatott és priorizált, az több vakcinát ad el az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Izraelben, mint Európában. Itt valami nem stimmel, ezt szerintem mindannyian érezzük. Nem tudom, hogy emögött pontosan mi áll, de ez emberek halálát okozza, ami nagyon nagy probléma”
– mondta az Indexnek nyilatkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az interjún belül kétszer is kitér az Európai Unió felelősségének kérdésére az európai vakcinahiány ügyében.

Szijjártó most elmondta, hogy két kérdésre várnak választ:
- hogyan lehet az, hogy egy uniós gyártó Európán kívülre többet szállít, mint Európába, mindezt az uniós szerződések kárára,
- és hogy hogyan lehet, hogy egy brit gyártó termékeit nem engedélyezik az Európai Unióban?
Az interjúban felmerült az OGYÉI, vagyis az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet helyzete is. A kérdésre, miszerint igazak-e az ellenzéki és szakmai vélemények, hogy a kormány nyomás alá helyezte az OGYÉI-t a kínai vakcina engedélyezése miatt, azt felelte, hogy
„ez egyszerűen nem igaz, senki senkit nem helyezett nyomás alá. Most rendkívüli helyzet van. Eddig a mi nemzeti hatóságunk esetében az volt az eljárás, hogy alapvetően Brüsszel döntött, ők meg tudomásul vették. Most viszont a nemzeti hatóságok is döntési helyzetbe kerültek, hiszen a vészhelyzeti engedélyt ők adhatják ki. Nyilvánvalóan ez egy szokatlan helyzet, ami elindított mindenfajta turbulenciát, és ez megmozgatta egyesek fantáziáját. De semmilyen nyomásgyakorlás nem történt.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
