A kormánypárti padsorok üresen maradtak hétfőn a Parlamentben, csak az ellenzéki képviselők jelentek meg az általuk kezdeményezett rendkívüli ülésen, ami így határozatképtelen volt, bő félóra után véget is ért. A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd a koronavírus-járvány és az okozta gazdasági válság miatt kezdeményezte az ülést, amin három vizsgálóbizottság felállítását indítványozták volna:
- egyet a gazdasági válság kezelésének ellenőrzésére,
- egyet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati hibák feltárására
- és egy továbbit az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus-vakcina kivizsgálására.
A Fidesz és a KDNP hétfő délelőtt jelezte, hogy nem vesz részt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, mert szerintük az
"csak egy politikai blöff, egy újabb eszköz arra, hogy a járvány elleni védekezést támadják."
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.