A vasárnapi és a hétfői tiltakozás miatt keményen megbüntették az Ecsenyi ikreket. 2 és másfél millóra vágták meg őket.
Hadházy ugrik, nem hagyja őket cserben.
A független képviselő vagyonnyilatkozata szerint 5 millió forintot tarhált össze a követőitől. Érdekesség, hogy közösségi oldala szerint a saját nevére gyűjtött büntetés mértéke nem érte el a hárommillió forintot, azaz jóval több pénzt szedett be, mint amennyire megbüntették.
Annyira belejött a pénzgyűjtésbe, hogy most a vendéglátós tüntetés szervezőit is megsajnálta, gondolta, hogy az agyhalott követőivel majd összedobatja a pénzt...
Hadházy szerint:
A kormány érzi a komoly feszültséget az emberekben, és el akarja kerülni, hogy ennek egyszerre hangot is adjanak. Ezt már a második veszélyhelyzet kihirdetésének rögtön az első intézkedései között megtette, a gyülekezés nagyon szigorú tilalmát vezette be, a véleménynyilvánítás alapjogát teljesen indokolatlanul korlátozta azzal, hogy már gyűlés meghirdetéséért meg lehet valakit büntetni 500 ezer-1,5 millió forintra. Csak azért, ha a Facebookra valaki feltesz egy felhívást tüntetésre.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a dudálós tüntetésen a legtöbb büntetést eltörölték, nem kellett fizetniük...
Hadházy ugyanakkor nem ért egyet a követeléssel, hogy azonnal nyissanak ki az éttermek:
- nyilatkozta a független képviselő, majd hozzátette, hogy segít összekalapozni a pénzt a Ecsenyi ikreknek:
megpróbálom velük felvenni a kapcsolatot, és ha ezt igénylik, ezen elgondolkodom. Mindannyiunk felelőssége, hogy ne ezeknek az embereknek kelljen fizetniük.