Garázdaság és rongálás miatt emelt vádat Lengyel László baloldali politológus ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019 decemberében egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.
Az ügyészség kisebb kárt okozó rongálás és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot Lengyel László ellen a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra. A lap információi szerint a vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki a politológussal szemben pénzbüntetést.
A TÖRTÉNET ELŐZMÉNYE, HOGY A BALOLDALI POLITOLÓGUST, KÖZGAZDÁSZT, A PÉNZÜGYKUTATÓ ZRT. ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓJÁT 2019 DECEMBERÉBEN GYANÚSÍTOTTÁK MEG RONGÁLÁSSAL ÉS GARÁZDASÁGGAL, MERT A GYANÚ SZERINT EGY PARKOLÁSI VITÁT KÖVETŐEN MEGRONGÁLTA EGY FÉRFI AUTÓJÁT A II. KERÜLETBEN.
Lengyel László egyébként hetekkel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat a borsodi időközi választást követően, miután a Fidesz jelöltje megverte az összellenzék által támogatott antiszemita Bíró Lászlót, írja a Pesti Srácok. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.
Az, amit a kormány a városoknak próbál nyújtani, az nulla, a szomorúbb, hogy amit az ellenzék a falvaknak nyújt, programban, gondolkodásban, hogy mi a jövőjük, az is nulla. Furcsa dolog, hogy a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre, csak onnan remélnek anyagiakat, az ellenzéktől egyáltalán nem remélnek semmit" – mondta korábban a politológus.
Forrás: Origo