2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Hazudott a lepukkant Bródy: nem tiltotta be a szánalmas dalát a közmédia

Másodszor is helyre kellett igazítania magát Bródy Jánosnak, miután egy bíróság előtt kötött egyezségben elismerte, hogy ismét valótlant állított a közmédiával kapcsolatban.Bródy János egy 2019-e...

Másodszor is helyre kellett igazítania magát Bródy Jánosnak, miután egy bíróság előtt kötött egyezségben elismerte, hogy ismét valótlant állított a közmédiával kapcsolatban.

Bródy János egy 2019-es Facebook-posztban állította valótlanul azt, hogy a közszolgálati média betiltotta az Ezek ugyanazok című dalát. Az MTVA a poszt megjelenése után megtette a szükséges jogi lépéseket, és több, a bejegyzéssel foglalkozó internetes oldalt is helyreigazításra kötelezett.

A zenész ellen indított per során Bródy János jogi képviselője útján először még ragaszkodott ahhoz, hogy kijelentését a művészi véleménynyilvánítás keretei között kell értelmezni. Az idén januárban tartott tárgyaláson azonban már elfogadta az MTVA ajánlatát, mely szerint Facebook-oldalán 30 napig elérhető helyreigazítást kell közölnie.

Bródy János az egyezségben foglaltaknak január 18-án eleget tett, ezzel elismerve, hogy hazugság volt, hogy a dala be lenne tiltva a közmédiában.

Nem ez volt az első eset, hogy Bródy János alaptalanul vádolta meg az MTVA-t.

Még 2014-ben történt, hogy a közmédia a műsorára tűzött egy Koncz Zsuzsa-koncertet, melynek adásba kerülése után Bródy a következőt írta ki Facebook-oldalára: „Ami a Magyar Televízió adásából kimaradt... (A műsorhamisítást a törvény nem bünteti.) Koncz Zsuzsa Aréna koncert, 2014”, mellyel a zenész arra utalt, hogy egy a kormánnyal szemben kritikus dalát a közmédia kivágatta a koncertből.

Az igazság ezzel szemben az, hogy

a koncertfelvétel szerkesztését a Bródyval baráti viszonyt ápoló Koncz Zsuzsa és stábja végezte, az alkotóktól megkapott változatot pedig a közmédia módosítás nélkül tűzte műsorra.

Az erről szóló közlemény megjelenése után Bródy azzal a meglehetősen átlátszó érvvel védekezett, hogy ő soha nem mondta, hogy a tévé cenzúrázott volna, ám a kérdéses Facebook-bejegyzésből gyorsan kitörölte a műsorhamisításra vonatkozó részt.

Forrás: Hirado.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!