2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Niedermüller a vendéglátósokat sarcolta, most pedig már aggódik értük

A teraszos helyeket külön megsarcoló polgármester most a vendéglátósokért aggódik

A turizmus és a vendéglátás „elért a falig” – jelentette ki az ATV Startban Niedermüller Péter (DK), Budapest VII. kerületének polgármestere. A politikus szerint a turizmus és vendéglátás szektor szereplőinek a működéshez és fenntartáshoz szükséges összegeket is biztosítania kellene az államnak.

A műsorban Niedermüller azt mondta, hogy a bulinegyed vendéglátóhelyeinek negyven százaléka biztosan tönkrement, húsz-harminc százalékának pedig bizonytalan a helyzete. A műsorvezetői kérdésére, hogy milyen forrás alapján jelentette ki a polgármester a bezárt helyekre vonatkozó arányszámot, Niedermüller Péter azt válaszolta, hogy beszélgetni szoktak a vendéglátósokkal.

A koronavírus-járvány első hullámának idején Niedermüller Péter volt az egyik olyan polgármester, aki a kormány által felfüggesztett területhasználati-díjat visszamenőleg is befizettette volna a vendéglátósokkal.

Akkor a kormány a díjfizetés elengedésével is igyekezett segíteni a nehéz helyzetbe került iparág szereplőit.

Sőt, a kormányzat által bevezetett adó-stoppot sem akarta figyelembe venni a Gyurcsány-párti polgármester.

– Ezt a törvényt nem fogjuk visszavonni, és hatályba fogjuk léptetni. Amennyiben a Kúrián eljárás indulna ellenünk, állunk az Alkotmánybíróság vizsgálata elé – jelentette ki videóüzenetében a VII. kerületi polgármester még tavaly év végén.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!