2024. május 10. - Ármin, Pálma
EUR : 388.36
USD : 362.01
Időjárás ikon23°12°

Budai Gyula nekiesett Kunhalminak: "Hogy lehetsz ilyen buta liba?"

„Kunhalmi Ágnes ordas hazugságai” címmel tett közzé egy bejegyzést Facebookon Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

„Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtökön az ATV-ben járt, és szokásához híven végighazudta az adást! Ágnes hogy lehetsz ilyen „buta liba”, hogy mielőtt bemész az ATV-be, nem tájékozódsz arról, hogy miként történik az időskorúak beoltása?!”

– kezdi a bejegyzését Budai.

A kormánypárti politikust az bosszantothatta fel, hogy Kunhalmi Ágnes tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában egyebek között arról beszélt, hogy voltak esetek, amikor idős embereket hívtak be beoltásra, ám nem szóltak nekik időben, hogy mégsem lesz vakcina a számukra, és az sem egyértelmű, kötelező-e az oltáshoz a regisztráció.

Budai Gyula erre válaszul elmondta: 90 esztendős édesapja regisztrációt követően kapta meg a vakcina első dózisát tegnap. „Természetesen regisztráltuk édesapámat – nem úgy mint ti Hiesz György és László Imre elvtársakat – és ennek megfelelően február 2-án hívta a háziorvosa és küldött számára egy nyomtatványt, meg egy tájékoztatót az oltással kapcsolatban” – fogalmaz bejegyzésében a képviselő, majd ismertette az oltakozás menetét (az alapján ahogy az édesapjánál történ). Elmondása szerint a politikus édesapjának az egészségi állapotára vonatkozó kérdéseket kellett megválaszolnia, majd az oltást követően fél órát kellett várakoznia, ezután engedték haza.

„Kunhalmi „elvtársnő”! Ez az eljárási rend, és ha nem tudod, kérdezz mielőtt nyilatkozol és nekiállsz hazudozni!” – írta Budai, majd feltette a következő kérdéseket:

„Tényleg „kedves Ágnes”, te regisztráltál már az oltásra, vagy te is hátulról fogsz előrefurakodni, mint Hiesz György gyöngyösi polgármester? Mikor fogjátok már abbahagyni az oltásellenes hadjáratot? Meddig fogjátok még folytatni a halál-kampányotokat??”

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató