2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

SZFE forradalmárok: Egész napos temetés vette kezdetét a régi épület előtt

A hülyeségnek nincsen határa

Zsámbéki Gábor rendező – aki 1979 óta oktatott színészosztályokat egészen tavalyi felmondásáig – javaslatára virágokat és mécseseket vittek a Vas utcába az egyetem épületéhez. Ennek apropója, hogy elbúcsúzzanak az Ódry Színpadtól, ahol 1959. február 19-én volt az első bemutató, Szinetár Miklós rendezésében.

 

Az Ódry Színpad-felirat a héten került le az épületről, ahonnan az egyetemet is elköltöztetik. Januárban derült ki, hogy az SZFE új vezetősége megválik a kultikus színpadnak is helyet adó Vas utcai épülettől, amely a tervek szerint az eredeti tulajdonoshoz, a Magyarországi Református Egyházhoz kerülne vissza. Azóta az egyetemi polgárok többsége által illegitimnek tartott vezetőség meg is nevezett újabb helyszíneket, ahol az oktatás folytatódhat a tavaszi félévben.

Most az Ódry Színpad feliratának leszedése miatt az évforduló előtt lesz a búcsú azaz jelképes temetés. Bárki csatlakozhat a Covid-szabályok és a gyülekezési tilalom figyelembe vételével, egész nap

– írták a rendezvényről.

 

Délelőtt Pikó András, a kerület polgármestere is megjelent az Ódry Színpadnál.

 

(Rettegte a 24.hu)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!