2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Beláthatatlan következményei lehetnek, ha a holokauszttúlélők perelhetik az USA-ban Magyarországot

Arról is dönt majd a bíróság, perelhetik-e az USA-ban a magyar államot a nem Magyarországon élő holokauszttúlélők, a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság komoly csapást mért több német zsidó műkereskedő örökösére – számol be a Politicóra hivatkozva a Neokohn –, az örökösök gyakorlatilag lemondhatnak egy híres vallási műkollekcióról, amit a nácik 1930-as hatalomra kerülésekor vesztettek el. A tárgyak közül ma több is német állami múzeumokban van, így az örökösök a német kormányt perelték értük 250 millió dollárra. Viszont a bírók egyöntetűen döntöttek arról, hogy nem lehet az USA bíróságaira olyan keresetet benyújtani, ami azzal foglalkozik, hogy egy külföldi ország polgárai milyen károkat szenvedtek azáltal, hogy a saját kormányuk megfosztotta őket vagyonuktól.

Egy német bíróság már megfontolta az örökösök beadványát, és nem ítélt meg nekik kompenzációt, mivel úgy találták, hogy a harmincas évekbeli eladások nem kényszer alatt történtek. Habár az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése nagy vereség az örökösöknek, az ügynek talán nincs vége. A bírók hagytak lehetőséget arra, hogy az örökösök azzal érveljenek, hogy a gyűjtemény eladói nem voltak német állampolgárnak tekinthetőek az eladás idejében. Ez megnyithatná a vitát a nemzetközi színtéren, így akár az USA bíróságai is szerephez juthatnának.

A Magyar Nemzet pedig arról ír, hogy beláthatatlan politikai és anyagi következményei lehetnek annak a pernek, amelyben az amerikai legfelső bíróság arról dönthet a következő hónapokban, perelhetik-e az Egyesült Államokban a magyar államot a nem Magyarországon élő holokauszttúlélők az őket több mint 75 éve ért sérelmek és károk miatt? A periratokban egyelőre csillagászati összegek jelentek meg potenciális kárigényként. 2011-es árfolyamon a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak. Azaz – elméletileg – öt hónapon át egész Magyarország a holokauszttúlélők kárigényének teljesítésén dolgozhatna.

(Neokohn – Magyar Nemzet)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!