1957. február 9.
A Magyar Szocialista Munkáspárt lapja a Népszabadság híradása, így számolt be Horthy kormányzó haláláról:
„Lisszabonból jelentik, hogy Horthy Miklós, a magyar ellenforradalom egyik vezető alakja, Magyarország kormányzója a 25 éves ellenforradalmi rendszerben, meghalt. Nevéhez a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka fűződik. A Horthy-rendszer abban a vérfürdőben született, amelyet 1919-ben az antant-hatalmak segítségével uralomra jutott ellenforradalom rendezett a magyar munkások, parasztok, értelmiségiek sorában. Horthy nevéhez fűződik Magyarország berántása a második világháborúba, s a nemzeti szégyen, hogy hazánk a múlt háborúban a hitlerista Németország utolsó csatlósa lett. A legutóbbi ellenforradalmi események idején Horthy újra jelentkezett: ismét szeretett volna szerepet játszani a második ellenforradalom általuk remélt új rendszerében.”
…és az igazság vitéz nagybányai Horthy Miklós halála kapcsán:
A közel 89 esztendős Horthy Miklóst rendkívüli módon felrázta az 1956-os magyarországi szabadságharc híre. Folyamatos levelezésben állt Kállay Miklós volt miniszterelnökkel, és meg volt győződve arról, hogy a nyugati hatalmak ezúttal megsegítik Magyarországot. Ám, nem így történt!
A magyart sokadjára rászedték.
A forradalom leverése után láthatóan elment a kormányzó életkedve, újságot nem olvasott, rádiót nem hallgatott, alig evett és nem sokkal később 1957. február 9-én - hazájától távol - a portugál Estoril városában, bánatába bele is halt. A hazaszeretet egy életen át tartó - olykor fájó, olykor nehéz - halálos szerelem…
Miközben a szelíd szavú megemlékezés szavait fűzöm mondattá, elgondolkodom a fenti Népszabadság híradáson…
A “elfogulatlan” újságíró 1957-es cikke kapcsán, Szabó Dezső szavai dobolnak a halántékomon:
„Újságíróink igen nagy részének nincs meg a kellő kultúrája, s az ezzel járó morális felelőssége. Erkölcstelen, imfámis, és őrült dolog, hogy erre a pályára rászabadulhasson minden analfabéta, morális hulladék, bomlott idegzetű szerencsevadász”. (Szabó Dezső Virradat 1921. 02. 06).
Igen, a magyarság históriája egyfajta tükör, amelybe, akár akarjuk, akár nem, de bele kell néznünk. Nem csupán az igazságtétel végett, hanem önvizsgálatunk miatt is ez a kényszerűség. Az építő vitákra, a gondolatcserékre igenis szükség van, nem intézhetjük azzal a dolgot, hogy "Horthy kormányzó megosztó személyiség", majd úgy hagyjuk!
Hiszem, hogy ki kell beszélnünk az elmúlott időt, feldolgozni, majd tovább lépni. A múlt arra szolgál, hogy tanuljunk belőle! Miért nem vagyunk képesek végre kimondani az elfogulatlan, az ellenérdekelt felek számára is elfogadható igazságokat a Horthy-éra negyedszázadáról, még hosszú évtizedek után sem?
Félünk a múltunktól? Mi tisztelők, készen állunk a párbeszédre.
Milyen jó lenne, ha érvényesülhetne az ókor bölcse, Seneca szállóigéje:
“Hallgattassék meg a másik fél is!”
Mennyire jó lenne az építő párbeszéd az árokásások helyett…
Milyen jó lenne kimondani az igazságokat és tovább lépni…
Milyen jó lenne, ha minden más kapcsán egy irányba húzna ez az ország…
Meglenne rá az ösztönző erő, meglenne rá az akarat, meg lenne bennünk az alázat.
Hiszem.
Tudom!
Isten áldja, ember vigyázza Horthy Miklós emlékét!
Híved:
Zetényi-Csukás Ferenc
