Ha szükséges, akár az európai unió bírósága elé viszik az ügyet, mondta Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója az adó frekvenciajogosultsága ügyében indított bírósági per ítélethirdetése után a 24.hu-nak.
Stock jogsértőnek nevezte az ítéletet, és közölte, a rádió diszkrimináció áldozata lett. Elmondta ugyanakkor, hogy rádió online változatlan műsorfolyammal szolgálja majd ki a hallgatókat. Mint mondta, versenyben vannak jelenlegi frekvenciájuk új pályázati kiírásán, és fontolgatják, hogy a korábbi 95,3 MHz frekvenciára is pályáznak.
Meglepett bennünket a bíróság döntése. Nem feltétlenül az, hogy a keresetünket elutasították – mert ez benne volt a pakliban –, hanem az, hogy érveinket lesöpörve, a bíróság érdemi indoklás nélkül hozott ítéletet. A döntést jogsértőnek tartjuk és fellebbezünk ellene. Ha a magyarországi jogorvoslati lehetőségek nem vezetnek eredményre, akkor az Európai Unió Bírósága elé tervezzük vinni Klubrádió ügyét
- közölte Stock Richárd.
Aki lemaradt volna, hogy elkussol végre a gyűlölködő szarrádió, az itt elolvashatja.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.