A jobbikos szennyoldalnak picsogott a független képviselő.

A napokban Varga Judit tette helyre ezt a szerencsétlent, de neki nem elég, folytatja a vergődést.
Szél szerint:
a titokkormányzás jól bevált hagyományait folytatja. A kormány titkolózása a járvány alatt érte el a csúcspontját: ma már alapvető információkat sem adnak ki, és alapból titkosítanak mindent tíz évre. 7-8 éve még Pintér Sándor nagy táblázatokat küldött nekem a családon belüli erőszak számairól, aztán már csak a bűnügyi statisztikai rendszer linkjét küldte el, ma meg már azt sem. Maradt az üres propaganda, a semmitmondó lózungok arról, hogy a kormánynak fontos az erőszak elleni fellépés.
Ez nem felelős kormányzás, és végképp nem jogállam: teljesen ellenőrizhetetlenné vált a kormány működése, lehetetlenné az elszámoltatása. Akárhova fordulunk, titokfalakba ütközünk. Ez is a választási csalás egy formája, mert az emberek nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amik alapján értékelhetnék a kormány teljesítményét. Pedig akár három miniszter is magáénak érezhetné ezt a fontos területet a kormányban, hiszen van egy igazságügyi miniszter, egy belügyminiszter és egy tárca nélküli családügyi miniszter – egyik sem lép érdemben a romló tendenciák ellenére sem.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
