A Magyar Nemzet kérésére készített felmérés szerint tavaly november óta stabilan ötven százalék fölött van a kormányzat koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit megfelelően szigorúnak tartók aránya. Ugyanakkor a tavaly decemberben készített kutatások óta valamivel nőt (22 százalékra) a „nyitáspartiak" száma is. Az intézet szerint az oltások számának növekedésével, illetve a jobb idő beköszöntével pedig tovább nőhet a számuk.
A felmérés szerint az ellenzéki szavazók több mint fele támogatja a jelenlegi intézkedéseket vagy szigorításokat szeretne, 39 százalékuk viszont nyitáspárti.

A kutatásból az is kiderül: a legfiatalabb korosztály (18-29 évesek) a leginkább nyitáspárti demográfiai csoport, de közülük is kevesebben vannak ezen az állásponton (41 százalék), mint amennyien elégedettek vagy akár további szigorítást tartanának kívánatosnak (50 százalék).
A felmérés szerint egyébként Budapesten is többségben vannak azok, akik elégedettek a jelenlegi szabályozásokkal vagy szigorítást szeretnének.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
