A vád képviselői – Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási (impeachment-) tárgyalásának csütörtöki napján – érvelésük végén arra kérték a szenátust, hogy ítélje el a korábbi amerikai elnököt.
A demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt emelt vádat Donald Trump ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott beszéde miatt. A republikánusok többsége továbbra sem ért egyet a felelősségre vonási eljárással, álláspontjuk szerint az impeachment-eljárást nem lehet lefolytatni egy már nem hivatalban lévő elnök ellen.

Alázatosan arra kérjük önöket, hogy ítéljék el Trump elnököt azért a bűncselekményért, amelyért elsöprő mértékben felelőssé tehető!
– fogalmazott felszólalásában az egyik coloradói demokrata képviselő.
A demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt emelt vádat Donald Trump ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amelyet követően hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. Jamie B. Raskin – aki az úgynevezett impeachment-menedzserek vezetője – beszédét olyan kérdések listájával zárta, amelyeket Donald Trumpnak tett volna fel, ha a korábbi elnök vállalja, hogy vallomást tesz a szenátus előtt.
A republikánusok többsége továbbra sem ért egyet a felelősségre vonási eljárással. Joni Ernst, Marco Rubio és Mike Rounds szenátorok is azt nyilatkozták, hogy az impeachment-eljárást nem lehet lefolytatni egy már nem hivatalban lévő elnök ellen.
Más jogorvoslati lehetőségek is vannak, ahelyett, hogy az időnket pazaroljuk erre a szenátusban.
– fogalmazott Ernst.
A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás során a vád és a védelem is tizenhat órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb nyolc órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette. Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben ötven-ötven a republikánusok és a demokraták aránya.
Így legalább tizenhét republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig egy keddi szavazáson is csak hatan voksoltak közülük a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett. Ha Donald Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég az egyszerű szavazattöbbség.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
