2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Charlize Theron transzneműnek neveli nyolcéves gyermekét

Az Oscar-díjas színésznő még 2019-ben árulta el, hogy első gyermekét lányként neveli, pedig ő fiúnak született.Charlize Theron szerint az akkor hét éves Jackson – két örökbefogadott gyermeke közü...

Az Oscar-díjas színésznő még 2019-ben árulta el, hogy első gyermekét lányként neveli, pedig ő fiúnak született.

Charlize Theron szerint az akkor hét éves Jackson – két örökbefogadott gyermeke közül az egyik – hároméves volt, amikor azt mondta: „Nem vagyok fiú!” – írta a Huffington Post.

Az akkor 43 éves színésznő azt mondta, hogy most „két gyönyörű lányt” nevel.

„Íme, tessék! Két gyönyörű lányom van, akiket mint minden szülő, meg akarok védeni és hagyni boldogulni”

– mondta Charlize Theron.

„Annak születtek, aminek, de a világban mindkettejüknek meg kell találniuk önmagukat, ahogy felnőnek. Azt, hogy kik akarnak lenni, nem az én dolgom eldönteni” – tette hozzá a színésznő.

Theron szerint szülőként csak annyi a dolga, hogy szeresse a gyermekeit és megadjon nekik mindent, amire szükségük van ahhoz, hogy olyanok lehessenek, amivé válni szeretnének.

Forrás: Hirado.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!