Február elején csaptak el a pénzügyi nyomozók a Szegedi Nagybani Piacon egy vállalkozóra, aki a nyomozás szerint több mint kétszázmillió forinttal károsította meg a költségvetést. Az ügyben a közgyűlés egyik, a Fidesz által delegált tagja is érintett. A bűnszervezet Görögországból nagy tételben szerzett be zöldséget és gyümölcsöt, majd a Szegedi Nagybani Piacon úgy hozta forgalomba, mintha azokat magyar cégektől vásárolta volna, így elkerülte az áfa megfizetését.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, ha bebizonyosodik párttársa bűnössége, elhatárolódik tőle és lemondásra szólítja fel.
A szeged.hu cikkében azt írja:
a csalást egy könyvelő is segíthette, akiről kiderült, hogy a közgyűlés Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság külső fideszes tagja. E. Péter jelenleg letartóztatásban van. A Fidesz frakcióvezetője, Tápai Péter az RTL Klub Híradójának azt mondta, őt senki nem kereste meg az ügyben.
Hangsúlyozta, az eset nagyon megdöbbentette őket, mivel, ahogy fogalmazott: nem így ismerték E. urat. Azt ezért hozzátette, hogy szerinte E. Pétert is megilleti az ártatlanság vélelme. Kiemelte, amíg a letartóztatásban lévő párttársa nem tudja ellátni a munkáját a közgyűlésben, ne vegye fel az őt illető juttatást.
Amennyiben pedig bebizonyosodik bűnössége, akkor azonnal elhatárolódik tőle és arra kéri majd, mondjon le posztjáról.
Forrás: Szeged.hu
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
